Fogalmam sincs mi ez, de gyűlölöm.! Olyan, mint egy nagy semmi, amit senki és semmi nem tud kitölteni. Hiányzik, borzasztóan, de közben mégis úgy érzem átvert. Megígérte hogy mellettem lesz mindig, MINDIG. De most hol van.? Merre járhat.? Vajon én is hiányzom neki.? Ő is gondol rám.? Annyira jó és egyben szívszorító visszagondolni az emlékekre, melyeket vele éltem át. Egyszerre imádom és gyűlölöm Őt, úgy érzem hogy itt hagyott, egymagam vagyok a rideg és gonosz világgal szemben. De mégsem.! Hiszen itt van nekem a szerelmem, ezt az űrt azonban ő sem tudja kitölteni. Olyan hirtelen tűnt el, nem voltam felkészülve rá, egy darabot vitt el a szívemből, és ez a seb sosem fog begyógyulni.. tudom. De nem okolhatom Őt azért, mert nincs velem, tudom hogy nyomós oka van rá, ez a sors, az élet kegyetlen játéka.! A sorsé ami már annyiszor átvert és amelyben már annyiszor csalódtam, mégis hiszek benne, mert érzem hogy van még remény. Vagy nincs..? Már én magam sem tudom, úgy érzem elfáradtam, testileg és lelkileg is. Annyira zavaros minden, nem tudom felfogni miért nincs itt. 13 évnyi fájdalom sajgatja a szívem, ami sosem ér véget.
Majd ha egyszer találkozom vele, bevallok neki mindent.. ígérem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése