Szeretem a vasárnapot. Ez az egyetlen nap, amikor olyan sokáig alhatok, ameddig akarok, és egész nap a lakásomon maradhatok. Nem kell aggódnom semmiért, kivéve azért, hogy mit fogok ebédelni. És ilyenkor adják az összes jó filmet a TV-ben. Hát.. ez úgy hangzott, mintha egy lusta dög lennék, de ha figyelembe vesszük azt, hogy hétköznap már hajnali hatkor kelnem kell, akkor ez felment a jelző alól.
Na ezért utálom ha már hajnali 11:30-kor kirángatnak az ágyamból.
- Casey, legszívesebben felgyújtanálak, és végig nézném, ahogy lassan elégsz..
Casey felhorkant, mintha nem is érdekelné a beszólásom, és tovább kutakodott a szép ruhák között. Esküszöm Oscart érdemelne az alakítása, amivel figyelmen kívül hagyott. Megfogott egy ruhát, majd maga elé a rakva a tükörhöz sétált. Én csak homlokomat ráncolva fontam össze karjaim a mellkasom előtt.
- Szerinted milyen? - emelte fel a rövid bézs színű ruhát.
- Szörnyű. Keress inkább valami zöldet.
Case visszavitte a ruhát az eladónak, aki erre csak rám nézett egy "kiafrancnakhiszedmagad" pillantással, és visszavitte a barna színű ocsmányságot a helyére. Lehet, hogy a ruha drágább volt, mint amennyinek látszott.. Én csak kedvesen rámosolyogtam.
Egyébként ezért vagyok itt. Casey egy tipikusan olyan nő, aki bár elmegy vásárolni, de fogalma sincs, mit vegyen, aztán mire kiér a butikból, már vett egy csomó felesleges holmit. Ez az ok, amiért engem is magával hurcolt.
Sóhajtottam és lábaimat is keresztbe raktam. Szeretem a ruhákat, szóval semmi gond nem lenne ezzel a nappal, ha nem vasárnap lenne. Nem akarok itt lenni, duzzogni akarok otthon a puha ágyikómban. Igen tudom, ez fura. Nem vagyok egy befordulós típus, de ha Billre és Biancára gondolok legszívesebben bőgnék az ágyamban, miközben elszívnék egy doboz cigit. Vagy leugranák egy felhőkarcolóról. Vagy mindkettő.
Igazából nem tudom, melyiket választanám, hajlandó lennék mindkettőre, pedig ahogy említettem már, soha semmitől nem hátrálnék meg, de mostanában folyton duzzogok és legszívesebben megölném magam, ami azt jelenti, hogy csődöt mondtam. Mégis mi a francot csináljak? Fogalmam sincs, hogyan kedveltethetném meg magam Billel.
Két ok, amiért Bill sosem kedvelne engem:
1; Az asszisztense vagyok. És a romantikus regényekben sem veszik észre a srácok, azt, aki nekik dolgozik. Hacsak nem valamiféle kétségbeesett dilinyósok.
2; Szebbnél szebb modellekkel találkozik. Mindenki Őt akarja, naponta több száz szerelmes üzentet kap.
És persze van egy harmadik ok is, ami elég nyomasztó:
3; Miért is tetszenék neki? Nem vagyok egy gnóm, de lélegzetelállító még annyira sem. És sokkal alacsonyabb is vagyok nála. De ez nem az én hibám, hanem övé. Magas, nagyon, nagyon, NAGYON magas.
És különben is - tűnődtem tovább, miközben Casey újabb halom ruhát kezdett nézegetni - Tom azt mondta, Bill nem Biancába szerelmes. És pont ez foglakoztatott a legjobban, hiszen még mindig nem tudom, hogy akkor vajon ki lehet az. Nem kellene, hogy érdekeljen, igaz? De egyszerűen nem tudok nem erre gondolni. Még annak ellenére sem, hogy ez egy Bill-mentes nap, folyton ezen kattog az agyam. Le kéne állnom. Elvégre tudom, hogy jól végzem a munkám, és csak ez a fontos, nem? Esküszöm kezdek rögeszméssé és kényszeressé válni. Lehet meg kéne látogatnom egy pszichiátert.
- Ez? - Casey hangja szakította félbe gondolataimat.
Felnéztem rá. Egy gyönyörű, méreg zöld színű, fényes, térdig érő ruhát tartott a kezében. Már láttam magam előtt, ebben a ruhában, ahogy hosszú barna haja a vállaira omlik, és egy színben a ruhához passzoló magassarkúval. Ez az a ruha, amiben csodálatos lenne, pont az ő idomaira tervezték.
- Határozottan tetszik. Próbáld fel!
Casey arca felragyogott, lekapta a ruhát a fogasról, és az öltöző fülkébe táncolt.
Amúgy a bevárásló körút apropója, az, hogy Georg elviszi Őt az unokatestvére esküvőjére. Ami önmagába nem egy nagy dolog, de Casey most fog először találkozni Georg szüleivel. Ezért volt ennyire.. nem, nem ideges, Casey soha sem ideges, de azt szerette volna, hogy minden tökéletes legyen. Menthetetlen maximalista volt.
Várjunk, maximalista?
- P*csába!
Farmer zsebembe nyúltam a telefonomért, azonnal tárcsázni kezdtem, majd pár csörgés után felvették.
- Igen?
- Anya, én vagyok.
- Oh, már azt hittem, elfelejtetted. - hallottam anya hangjában a sértődést. A háttérben beszélgetés foszlányokat hallottam, és az ismerős szélharang csilingelését. Az anyám butikjának szinte minden szegletében van egy szélharang, imádja őket. Azt mondta a szülői házra emlékezteti.
Minden vasárnap felhívom Őt, ami eléggé jókislányosnak hangzik. De az én anyám, nem olyan mint a többi anyuka. Ő az a fajta ember, akin egyesek csodálkoznak, hogy milyen csodálatos anya, mások meg furán néznek rá.
- Normálisan eszel, Andy?
- Igen, anya. Ne aggódj!
Első rész: tipikus aggódó anyuka.
- És az aurádat is rendszeresen megtisztítod, ugye?
Második rész: jönnek az őrültségek. Így nem csoda, hogy mentális zavarokkal küszködöm, a génjeimben van.
***
Becsuktam a szemeim, majd újra kinyitottam, de csak azért, hogy meggyőződjek arról, ami előttem van. Egy helyi divatmagazin címlapjáról Bill nézett vissza rám. A kamera mellé nézve nevetett, egy sötét farmer és fekete ing volt rajta. A címlap alján nagy, vastag lila betűkkel ez állt: "Exluzív!: Interjú Németország legmenőbb exportjával, Bill Kaulitz-cal!"
Úgy döntöttem, nem fogom elolvasni.
Miután Casey megvette a ruhát, ide jöttünk a fodrászhoz, és elhatároztam, levágatom a hajam. Most még fura egy kicsit, hogy csak a vállamig ér, de úgy hiszem, így könnyebb lesz bánni vele. És Casey szerint is jó ötlet volt.
- Ez egy új korszak kezdete. - szólalt meg mögöttem, miközben a fodrász az utolsó simítások végezte a hajamon.
- Milyen korszak?
- Egy olyan korszak, amikor nem Bill fogja uralmi az elmédet. - arca hirtelen felvirult. - Hé! Lehet, hogy ez a hajvágás, egy metafora, arra, hogy Billnek már nincs uralma feletted!
Ismét elcsodálkoztam, azon, hogy miért voltam körülvéve ennyi bolond emberrel.
- Öhm, Casey? Ő a főnököm. Tudod, akitől a fizetésem kapom.
Casey csak vetett rám egy nem túl barátságos pillantást, ami felerősített abban, hogy ha törik, ha szakad, nem fogom elolvasni a magazint.
Eléggé mérges lettem Jostra, amiért elküldte nekem ezt a vackot. David mindent megtartott ami Billel, vagy a karrierjével kapcsolatos: képet, interjút, videót. Ezeket aztán átküldte nekem, hogy mindig mindenről naprakész információim legyenek, de ez sajnos nem segített a "Ne Gondolj Billre" küldetésben. Igen tudom, szörnyű név, de ez is bizonyíték Case katasztrofális kreativitására.
Nagyot nyeltem, Bill sokkal természetesebb volt ezen a címlapfotón, mint a többin. Kevesebb smink és kényelmes ruhák... ott voltam ezen a fotózáson, de az interjún nem. Kíváncsi vagyok, milyen kérdéseket tettek fel neki. Közelebb húztam magamhoz a magazint, majd megráztam a fejem, és inkább visszalöktem.
- Nem fogod elolvasni! - mondtam magamnak szigorúan.
Talán jobb lenne, ha kidobnám ezt a sz*rt.
Felkaptam az újságot, és elindultam vele a kuka felé, majd fölé tartottam. A kezem görcsösen szorította az összefűzött papírlapokat, hogy még csak véletlenül se essen le. Még a tudatalattim is Bill rabszolgája..
Öt perccel később, sikerült elérnem, hogy már csak két újjal tartottam az újságot.
- Dobd ki, Andy! - mondtam hangosan - Dobd ki a kib*szott magazint! Teljesen kényszer beteg vagy, egy őrült!
Nem tudtam megtenni.
Az újság a dohányzó asztalon kötött ki. A TV-t bámultam, ahogy váltogattam a csatornákat, szemeim ismét Bill arcára siklottak. Erősen próbáltam koncentrálni, a hülye valóság show-ra, de nem igazán kötött le, tovább kapcsoltam, és egy ennél is gagyibb szappanopera közepébe csöppentem.
"Szeretlek, Jessica!"
"Én is szeretlek.. öhm, mi is a neved?"
"Jaj ne! Visszatért az amnéziád, szerelmem?"
Mi a sz*r ez? Úgy bámultam a TV-re, mintha az megbántott volna, majd kikapcsoltam és magamhoz vettem a magazint.
Sosem tudtam ellenállni a kísértéseknek..
Bill interjújához lapoztam, és figyelmesen olvasni kezdtem. Egy-egy kérdés és válasz mosolyt csalt az arcomra. Bill flörtölt egy kicsit a riporterrel, Carol Kay-el, akiről szintén volt egy kép, amin látszott, hogy eléggé zavarban volt Bill viselkedésétől. Lapoztam egyet, és egy elég figyelem felkeltő kérdés - inkább kérés - üvöltött velem szembe.
Carol: Nos, Bill, leírnád egy átszexelt éjszaka utáni reggeled?
Bill: (nevet) Mindegyik más.
Carol: Akkor, mond el, milyen az ideális elképzelésed.
Bill: Oké, őő.. feher lepedő, fehér ágynemű. Hosszú fekete hullámos hajtincsek terülnek el a fehér párnán, de természetes hullámos haj, nem pedig besütött, vagy valami megcsinált dolog. És meztelen test mellettem a takaró alatt.
Carol: Oh, ez nagyon szexi...
Fekete haj? Bill ideális nőjének fekete haja van?
Keira fekete hajú, de Tom azt mondta, hogy Bill nem igazán van oda érte. Bill melyik modell barátjának van még fekete haja..?
Összeráncoltam a homlokom, nem jut eszembe senki. Csak Keira, de Őt nem szereti Bill, mert rohadt idegesítő a nevetése, de akkor is aranyos bubi frizurája van, ami nem hosszú..
Várjunk, nekem is fekete hajam van.
Ujjaim frissen vágott hajamba túrtak. Bill nem beszélhetett rólam, vagy mégis? Kiengedtem a hajam a lófarokból, és a tükörképemre pillantottam a TV képernyőjén. Jól nézett ki, de már nem volt hosszú, de még mindig hullámos tincsekben omlott a vállaimra...
Csak attól, hogy magam elé képzeltem a képet, annyira beindultam, hogy még a levegő is a torkomban akadt. Ott akartam lenni a fehér lepedőn Billel. Sőt, ki a f*szt érdekel, milyen színű a lepedő meg a takaró? Billel akartam lenni, miközben..
Megcsörrent a telefonom.
Felálltam, hogy felvegyem, közben rossz állóan megráztam a fejem. Csak kínzom magam az álmodozásaimmal. Lehetetlen, hogy Bill rólam beszélt. Ez nem egy romantikus komédia, ahol a tökéletes srác beleszeret a tökéletes lányba, és minden tökéletes happy enddel végződik. Ez a való élet, és a való életben én mindig veszítek.
Nagyot nyeltem, mielőtt a telefonba szóltam volna, teljesen kiszáradt a torkom.
- Itt Andy.
- Andy, David vagyok.
- Oh, szia.
- Figyelj, van útleveled?
Hát ez a kérdés meg honnan jött?
- Igen, persze. Miért?
- Emlékszel a nagy Frederick Bruke bemutatóra?
- Igen..
- Átcsúsztatták a következő hónapra, mert tengerparton akarják megtartani.
- Ó, Istenem! - izgatott lettem - Hol?
- Pondicherry!
- Hol?
David felnevetett.
- Pondicherry, egy gyönyörű hely Indiában! Szükségem lenne az útleveledre, ugyanis szerdán indulunk.
- Azt. A. Büdös. K*rva. Isten!
Kevés dolgot szerek jobban, mint a hirtelen jött vakációkat.
***
Amikor ötéves voltam, megkértem anyut, hogy ne ölelgessen folyton. Nem igazán szerettem az ilyesmit. Anyu ezt először nem nagyon értette, mert a bátyámnak - aki 7 évvel idősebb nálam - semmi gondja nem volt ezzel. Egy ideig én is hagytam, hogy megöleljen, néha vissza is öleltem, de ekkora valamiért nem okozott örömöt, ha az ölében ülve simogatott, vagy fésülgette a hajamat.
Anyám nagyon megijedt, emlékszem, sírva kérdezte, mit csinált rosszul. Erre én is elkezdtem bőgni ( hé, még csak öt éves voltam, ebben a korban mindenki azt hiszi, hogy a felnőttek nem sírnak), és csak annyit mondtam: nem tudom. Miután anyu ezen túltette magát, képtelen volt beletörődni, hogy túl hamar felnőttem.
Azt hiszem, teljes joggal kijelenthetem, hogy szívtelen és képmutató kislány voltam, ugyan is jelent pillanatban - miközben a repülőgépünk épp a Csendes-Óceán felett repül India felé - Bill tulajdonképpen rajtam alszik.
Eléggé meglepődtem, mikor Bill bejelentette, hogy Davidnek és nekem is első osztályra foglalt jegyeket, hogy vele lehessünk. Azon meg még jobban meglepődtem, mikor David azt kérte, hogy én üljek Bill mellé, így Ő foglalhatta el az előttünk lévő ülést.
Teljesen ledöbbentem, mikor Bill fejét a vállamra hajtva elaludt. Annyira megijedtem, hogy azóta mozdulni se merek: mereven, egyenes háttal ülök, egyik kezemben kólát tartva. Csikiz a haja. Már rohadtul fáj a nyakam, és a hátam, mert már vagy egy órája ülök egy helyben, és biztos vagyok benne, hogy már a kezem is "elaludt." Csakúgy, mint mindenki ezen a kib*szott gépen. A szemeim és feldagadtak és nagyon fájnak. Nagyon, nagyon álmos vagyok, de nem merek elaludni, attól félek, hogy Billen lelne rám az álom. És meg akarom hagyni magamnak a luxust, hogy én mondok fel, és nem pedig kirúgnak.
Pulssz, nagyon jó illata van.
Egyáltalán nem hasonlított a mosópor illatára, amit már kiszimatoltam, mikor elhoztam a ruháit a mosodából. Bár ez is nagyon kellemes, és friss illat volt. Kíváncsi vagyok, milyen parfümöt használhat, mert garantáltan feltüzeli a csajokat.
Jaj, min jár az eszem már megint?
Összeszorítottam az állkapcsom, hogy megelőzzek egy ásítást, de a szemeim bánták ezt, teljesen bekönnyeztem. Egy légutaskísérő mosollyal az arcán sétált oda hozzám, és kivette a kezemből a kólát. Hálásan mosolyogtam vissza rá, majd óvatosan kinyújtotta elzsibbadt ujjaim. Ekkor Bill még jobban felém fordult, éreztem, ahogy a felső teste az enyémhez simul. A testéből áradó hő szinte égetett.
- A pasid? - kérdezte a légutaskísérő halkan, miközben kezembe adott egy takarót.
Óvatosan betakargattam vele Billt, nem értem miért csak ezt a kis lenge kabátot vette fel. Hiszen Pondicherry-ben nem biztos, hogy..
Várjunk.. Mit mondott, kicsoda nekem Bill?
- Micsoda? - mondtam kicsit hangosabban, mint szerettem volna - Nem, Bill nem a pasim.
A lány felvonta a szemöldökét, és egyfajta 'nem-hiszek-neked' pillantást vetett rám.
- Egész jól gondját viseled egy tökéletes idegennek.
Mégis mióta fizetik azért a légutaskísérőket, hogy nagyokost játszanak?
- Uh.. Ő a főnököm.
- És egy kicsit belé is estél igaz?
Oké, mégis kihívta ide, ez a kíváncsiskodó nőszemélyt?!
Billre néztem. Úristen de imádnivaló! Ajkai résnyire nyitva voltak, miközben halkan horkolt.
- Talán. - motyogtam
- Aranyos.
- Kívülről.
- Hisztis?
- Rettenetesen. - nevettem halkan - Fogalmad sincs, mennyire szeretném, hogy egyszer észre vegyen...
- Majd észre fog.
- Nem ismered Billt. Ő.. - nem tudtam mit mondjak
- Csinálj valamit, amitől felfigyel rád. - átnyújtott egy takarót nekem is - A fiúk már csak ilyenek, néha emlékeztetned kell rá, hogy létezel.
Bill nagyon jól tudja, hogy létezem, ezt fel is használja a saját javára, amivel tökreteszi az életem. De ezt nem mondhattam el a nőnek, csak kedvesen rá mosolyogtam.
- Köszönöm.
Bárcsak Álomföldön élhetnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése