Automatic - #1: Megismerkedés

Kiszálltam a kocsimból a hatalmas épület előtt álló parkolóban, és nagy levegőt vettem. Bizonytalanul elindultam a főbejárat felé. 
A Tokio Hotelnek dolgozni? Hűha.. Régebben szerettem őket, persze nem voltam egy őrült, megszállott rajongó, de tetszett néhány számuk. Nagyon izgatott vagyok, milyenek lehetnek életnagyságban. 
Ahogy beléptem egy tágas váró fogadott, velem szemben egy lift, jobb oldalon üveg asztal, körülötte bőr kanapé fotelekkel, bal oldalon egy recepciós pult. Az ajtó két oldalán szoba növények, a hatalmas ékkövekkel díszített csillár adta meg a hely előkelőségét, amelyhez tökéletesen illettek a bézs színű falak.
Ámuldozva léptem a pulthoz, bámészkodásomból egy hang zökkentett ki.
- Jó napot, Hölgyem! Miben segíthetek?
- Jó napot.. - pillantottam a névjegyére - Ryan! Amber Green vagyok, David Jost-ot keresem, munkaügyben.
- Áh, Mr. Jost már várja magát. Negyedik emelet jobbról a második ajtó. - válaszolta mosolyogva
- Köszönöm!
Beszálltam a liftbe, megnyomtam a 4-es gombot és lélegzet visszafojtva vártam, hogy megálljon. 
Jobbról a második ajtó.. A tömény faajtón egy kis táblácska, benne csicsás, nyújtott betűkkel egy név: David Jost. Ezek szerint jó helyen járok. 
Mintha lebetonozták volna a lábaimat, úgy álltam az ajtó előtt, éreztem, hogy izzadni kezd a tenyerem is. Jól van Amber, nyugi. Képes vagy rá! Popsit, mellet ki, fejet fel, csak magabiztosan! Ügyes kislány! Újabb nagy levegőt vettem és kopogtam.
- Szabad! - válaszolt egy búgó férfi hang
Kinyitottam az ajtót és beléptem. Jost irodája egyszerűen bámulatos volt. Szemben az íróasztala, ami valószínűleg tölgyből készült, mögötte faltól-falig ablak, a többi oldalfal piros, azokon pedig képek, díjak, platina- és aranylemezek. Basszus, még nem is köszöntem!
- Jó napot, Mr. Jost! Amber Green. - sétáltam felé, és kezemet nyújtottam, amit ő barátságosan meg is rázott - A gyakorlati munkára jelentkezem.
- Amber, kérlek ne magázz! Örülök, hogy végre ideértél, már én is és a srácok is nagyon vártunk rád. - mosolygott rám. A srácok is?! - Hyde tanár úr sokat mesélt rólad, elmondta, a csodás tanulmányi eredményed, remélem, hogy a nálunk eltöltött idő által sikeres szakdolgozatot tudsz majd írni, mert megérdemled a diplomát!
- Oh.. köszönöm. - hajtottam le a fejem meglepettségemben
- Szívesen. De elég a beszédből. - megindult az ajtó felé - Gyere, körbe vezetlek, aztán bemutatlak a fiúknak.
- Máris? Vagyis, öhm.. rendben. - erőltettem magamra egy mosolyt
Gratula Amber, megtestesült magabiztosság vagy! 
David elvigyorodott kissé, kinyitotta előttem az ajtót, és elindultunk a folyosón.
- Többnyire ezen az emelet fogunk dolgozni, de ha esetleg megéheznél, a recepció mellett van a büfé, bármikor lemehetsz. - rám nézett választ várva, mire bólintottam egyet - Itt  vannak a mosdók. - mutatott két ajtóra - Gondoltam nem szeretnél ide-oda rohangálni az ügyek elintézése miatt, ezért úgy gondoltam, kapsz egy külön irodát, bár nem túl nagy, de a célnak megfelel. - megállt egy ajtó előtt, amin szintén egy névtábla volt: Amber Green.
- Úristen! saját irodát kapok? 
- Persze. 
Beléptünk, és még a lélegzetem is elakadt. Hatalmas ablakok, égszínkék falak, csodás festmények, üveg asztal, vadiúj laptop. Ez a mennyország!
- De hiszen még nem is csináltam semmit, meg sem érdemlem! - kaptam Davidre a fejem
- Majd fogsz! - kacsintott rám - Nyugodtan pakold le a cuccaidat, indulunk a srácokhoz!
Jézusom?! Tényleg nem voltam hisztérikus rajongójuk, de most mindjárt elájulok a tudattól, hogy láthatom őket. Emlékszem, rengeteget foglalkozott a média a frontember fura külsejével, homoszexuálisnak titulálták, ennek ellenére nekem tetszett, megöl a kíváncsiság, hogy nézhet ki élőben.
Lassú léptékkel sétáltunk a lifthez, az ötödik emeltre mentünk, ez volt a "stúdió emelet". A liftből kilépve egy családias, narancs színekben pompázó nappali fogadott, innen nyílt egy konyha, amiből csak a modern tűzhelyet láttam.
- Erre. - tolt előrébb óvatosan David a derekamnál fogva
Egy robusztus fém ajtóhoz léptünk, rajta két tábla. A felső nagyobbik, az állt rajta: FELVÉTELEK, ez alatt egy kisebb: Kopogj! David így is tett.
- Gyere! - a szívem gyorsabban kezdett dobogni mikor meghallottam ezt az egy szót. Ez az Ő hangja, biztos vagyok benne.
David a kilincsre tette a kezét, és lassan lehúzta, a zár kattant, az ajtó nyílni kezdett, én pedig majdnem összeestem izgalmamban. David ismét beljebb tolt, én pedig 2 teljesen egyforma, kíváncsi szempárral találtam szembe magam. Az egyik szempárhoz tartozó arcot szakáll keretezte, hosszú barna haját feje tetején kontyba fogta, sötétkék, kissé kinyúlt, lyukacsos pólót viselt egy sima fekete farmerrel. A másik arcot piercingek díszítették: telt ajkaiban kettő, orrában egy. Rövid szőke haja össze-vissza állt amolyan "most dugtam stílusban", és meg kell hagyni, piszok jól állt neki. Nyakában nyakláncok hada lógott, fehér, V kivágású póló volt rajta, mellkasán egy színes tetoválás volt, szürke csőnadrágját az oldalára kötött sállal dobta fel. Szemeibe néztem, aranybarna szemeiben láttam valamit. Kínáncsiság, érdeklődés? Nem tudom, de megijesztett. Nagyot nyeltem. Nyugi, Amber!
- Srácok! Ő itt Amber Green, az új PR menedzseretek, legalábbis 4 hónapra biztosan.
- Üdv itt, Tom Kaulitz vagyok, a banda gitárosa! - lépett oda kezét felém nyújtva a szakállas srác közvetlen mosollyal az arcán
- Szia, Amber Green. Köszönöm a barátságos fogadtatást! - viszonoztam gesztusát, és kezet ráztunk.
Lassú léptekkel elém lépett a szőke férfi, hanyagul felém dobta karkötőkkel teli kezét, amelyen egy csontváz tetoválás virított, ujjait gyűrűk díszítették.
- Bill Kaulitz, énekes. - köpte félvállról
Milyen kedves!
- Amber Green. 
Kezem a kezébe csúsztattam, ahogy megéreztem a bőre melegét, éreztem, ahogy végig fut rajtam egy rémisztő bizsergés. Felkaptam a fejem, szeme ijesztően megvillant, amitől riadtan kaptam el a kezem.
- Amber mentora szerint megfogtuk az Isten lábát, szóval próbáljatok normálisan viselkedni, és nem elüldözni Őt! - viccelődött vigyorogva David.
- Majd igyekszünk. - mondta Bill változatlan haggnemben, majd megnyalta az alsó ajkát.
- Azt nagyra értékelném. - mosolyogtam rájuk, mire Bill flegmán felhúzta a szemöldökét, azonnal lehervadt a mosoly az arcomról.
- Na jól van, srácok! Hagyunk titeket dolgozni, hiszen mindjárt itt az album megjelenésének ideje, így nekünk is sok dolgunk van. - pillantott rám David.
Munka, hát persze, hiszen ezért vagyok itt, és nem azért, hogy Bill izmos mellkasának mozgását nézzem (mert nem merek a szemébe nézni, és mert k*rva magas.)
- Sziasztok! - köszöntem nekik félénken
- Szia! - bólintott Tom
- Viszlát, Amber!
Volt valami abban, ahogy Bill kiejtette a nevem. Túl mély, túl füstös volt a hangja, szinte beleremegtem.
Kisétáltunk a felvevő szobából, át a nappalin a liftig. David megnyomta a hívó gombot, az ajtó pár másodperccel később kinyílt, beléptünk, és  szembefordultunk a srácokkal. Miközben David megnyomta a 4-es gombot, addig ismét Billre pillantottam, aki szerencsétlenségemre pont engem nézett. Szeme ismét megvillant, és egy apró, de annál gonoszabb mosoly jelent meg a szája szélén, majd a lift ajtó bezárult.