Miután Daviddel átbeszéltünk néhány dolog - például azt, hogy a banda másik két tagja jelenleg Németországban tartózkodik, de 1 hét múlva ők is LA-be jönnek, hogy megbeszéljék az album bónuszdalait - késő délután már haza is értem. A kucsikulcsomat ledobtam a dohányzó asztalra, a cipőmet bedobtam a cipős szekrénybe, majd a szobámba mentem, és elnyúltam az ágyon.
Örülök ennek a helynek, hiszen a legjobbkor csöppenten ide, indul a promózás, így rengeteg interjú vár a srácokra, élesben is használhatom a tudásomat. Az sem elhanyagolható dolog, hogy David és Tom nagyon barátságosak, közvetlenek. Bill viselkedése azonban aggaszt, nem tudom miért volt olyan rideg velem, hiszen egy szóval sem bántottam. Nagyon remélem, hogy csak rossz napja volt, és nem én vagyok unszimpatikus neki. Ami viszont a viselkedésénél is jobban aggasztott, az a gonosz mosolya, amit mindig magam előtt látok, ha behunyom a szemeim. Normális dolog ez? Nem. Jobban is teszem, ha megpróbálom hanyagolni ezt a témát, túl sok ez nekem mára.
***
Másnap reggel magabiztosan léptem be az stúdió épületébe. Ezt lehet az okozta, hogy egy csőnadrágot viseltem toppal és a kedvenc kiegészítőimmel illetve magassarkúval. Sőt! Még halvány smink is volt rajtam, ami nálam nagy szó.
- Jó reggelt! - köszöntem oda vidáman Ryannek
- Jó reggelt, Ms. Green. - mosolygott vissza.
Mikor a negyedik emelet kiszálltam a liftből, David már várt rám.
- Reggelt, Amber! Jó hírem van!
- Jó reggelt! Valóban? És mi lenne az?
- A srácok iránt érdeklődik a KIIS FM, interjút akarnak. Itt van a fiúk napirendje, így tudod mikor érnek rá, kérlek egyeztesd le az időpontot JoJo-val. - nyújtott át egy mappát
- Rendben, sima ügy. - mosolyogtam rá magabiztosan
- Remek! - bólintott, majd visszasétált az irodájába
Én is az enyémbe mentem, és azonnal átvizsgáltam a mappát. Elvileg Georg és Gustav jövőhét szerdán jönnek ide, hogy legyen idejük pihenni. A péntek délután tökéletes lenne az interjúra. De persze ezt először a srácokkal kell egyeztetnem, illetve a kérdések témáit is.
A magabiztosságom még akkor is tartott, mikor kiszálltam a liftből az ötödik emeleten, aztán elértem a "FELVÉTELEK" ajtóhoz. Nagy levegő. Kéz felemelés. Kopogás. Izgalom.
- Tessék? - hallottam meg Tom hangját.
- Sziasztok! - dugtam be a fejem az ajtón - Zavarhatlak benneteket egy percre?
- Szia, Amber! Persze! - vágta rá - Foglalj helyet.
Beléptem a kis mappámmal, és leültem a kanapéra. Eddig sikerült elkerülnöm Bill pillantását, de most éreztem, hogy engem néz, pontosabban a papírokat a kezemben.
- Remélem, tényleg csak egy perc lesz.. - szólalt meg Bill gúnyosan
- Ígérem. - néztem a szemébe szúrósan, de lehet nem kellett volna, szemei szokásukhoz híven ijesztően megvillantak, én pedig a padlóra szegeztem a tekintetem.
- Nos, miről lenne szó? - kérdezte Tom mosolyogva, és biztos vagyok benne, hogy észrevette a zavarodottságom az öccse miatt
- Ja, igen! A KIIS FM interjút szeretne készíteni veletek. David átadta a beosztásotokat, és láttam, hogy Georg és Gustav szerdán érkezik, így arra gondoltam, a pénteki nap tökéletes lenne a lebonyolításra. Ez megfelel nektek?
Tom öccsére nézett némi reakció érdekében, de Bill csak üres tekintettel bámult maga elé.
- Nekem aztán oly' mindegy! - vonta meg a vállát, minek következtében a nyakában lógó nyakláncok csilingelni kezdtek
- Hát, akkor a péntek jó lesz. - mondta Tom
- Három óra?
- Tökéletes.
Ekkor megcsörrent a mobilja. Kivette a zsebéből, a képernyőre pillantott, majd megszólalt:
- Bocsi, ezt fel kell vennem, de addig nyugodtan beszéljétek meg a további dolgokat.
És már csak a kontyba fogott haját láttam, és a becsukódó ajtót.
Akkor vegyük át: Bill és én. Egy légtérben. Jézusom!
Egy pillanat alatt levert a víz, a tenyerem izzadni kezdett. Még szerencse, hogy ültem, máskülönben, a remegő lábaim már nem tartottak volna. Ambivalens érzéseim vannak Billel kapcsolatban. Egyrészt hihetetlenül vonz, kíváncsi vagyok rá, másrészt félek a megaláztatásától. Nem tudom miért volt tegnap ekkora f*szfej velem, hiszen soha egy szóval sem bántottam, még csak lehetőségem sem volt rá. Gondolatmenetemet flegma hangneme szakította meg, amit közvetlenül magam mellől hallottam.
- Mi kell még? - támaszkodott neki a kanapé karfájának, miközben szúrósan a szemebe nézett, amitől zavarba hozott, elkaptam a fejem, és szórakozottan a papírjaimra pillantottam.
- Öhm.. igen. Nos.. van valamilyen kikötésetek, miszerint egy-egy témát nem érinthetnek a kérdések?
Éreztem, hogy még mindig engem néz, a csend pedig kezdett fullasztóvá válni, mocorogni kezdtem a helyemen. Mivel már jó pár perce nem válaszolt, és az én idegeim is elpattantak, ránéztem. Pupilláim kitágultak az ijedtségtől, ugyanis Bill mérges tekintetével találtam szembe magam.
- Esetleg.. valami rosszat mondtam?
Lenézően felnevetett, majd ellökte magát a kanapétól és az ablakhoz sétált.
- Nem, - véletlenül sem nézett rám - csak ezeket a dolgokat már rég tudnod kéne.
Mi van? Miről beszél ez? Egy napja vagyok itt, mit vár tőlem, hogy megváltsam a világot?
- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem vissza meglepetten
Erre Ő is rám kapta a fejét, szemei sötétek voltak, ajkai megkeményedtek. Úgy tűnik, nem szereti, ha valaki visszakérdez.
- Úgy, hogy pontosan tudtad hová, és kikhez jössz dolgozni. Legalább átnézhettél volna rólunk valami tinimagazint..
Totál elborult az agyam. Mi a fenét képzel magáról? Ő az atayaúristen?
- Sajnálom, hogy én nem az a fajta lány vagyok, aki koncerteken ordibálta a neved tinikorában!
Azt hittem ezzel fel fogom bosszantani, de mégsem. Most már teljes testével felém fordult, szemei ugyanolyan sötétek voltak, ajkai ismét gonosz mosolyra húzódtak. Lassan közeledni kezdett felém, majd lehajolt, hogy egyszintben legyen velem, kezeivel megtámaszkodott mellettem a kanapén. Éreztem, ahogy a pillantása belém ég, ahogy forró lélegzete végig simítja az arcom. Nem szerettem volna gyengének tűnni, de ajkaim résnyire szétnyíltak és kapkodni kezdtem a levegő után.
- Még nincs késő ahhoz, hogy a nevetem ordítsd, bárhol.. - tekintete egy pillanatra a számra kúszott, majd vissza a szemeimbe. Mikor meglátta döbbent tekintetemet, piros arcomat, és meghallotta a kalapáló szívem, arcán még nagyobb, öntelet mosoly terült szét. - Nos.. egy-egy tabu téma.. - huppant le mellém - például a magánéletünk. Semmi közük hozzá, hogy melyikünk mikor és hogyan dugott utoljára. A nemiidentitásomat érintő kérdésekkel pedig már a faszom kivan. Most kizárólag a visszatérésünkről van szó, nem pedig arról, mikor volt utoljára barátnőm. - szorította ökölbe a kezeit
- Tényleg, hogy-hogy ilyen rég óta egyedül vagy?
- Nincs szükségem barátnőre. - vonta meg a vállát
- Mindenkinek szüksége van valakire, aki szereti. Vagy esetleg.. - nagyot nyeltem - igazak a pletykák, miszerint a saját nemedhez vonzódsz? - én és a hülye kíváncsiságom!
- Riporternek álltál, vagy mi? - kérdezett vissza dühösen - És különben is - fordult felém - ha igazak lennének, zavarba tudnálak hozni egyetlen pillantásommal? - vonta fel a szemöldökét
Remek, Amber! Jól kib*sztál saját magaddal! Éreztem, ahogy az arcom lángolni kezd, és próbáltam kinyögni valami értelmeset.
- Ne haragudj, ez indiszkrét volt.
- Addig örülj, ameddig én nem vagyok indiszkrét. - hirtelen felállt felkapott egy papírt és tollat, majd szúrósan rám nézett - Bocsáss meg, de sok dolgom van.
Szóval takarodjak a francba. Értem én.
- Hát persze, nem zavarlak. - álltam fel a kanapéról közvetlenül pár lépésre tőle
Háttal állt, csak figyeltem a kesze-kusza haját, a karcsú termetéhez képest széles vállát, a szálkás karjait. Nem tudtam levenni rólam a szemem, ismét földbe gyökerezett a lábam.
- Miért bámulsz? - fordult hirtelen felém - Akarsz valamit? - lépett egy lépést közelebb
Bepánikoltam, megint. Amber, tűnj el onnan, most!
- Öhm.. nem. - hátráltam - Sajnálom, hogy zavartalak titeket, már itt sem vagyok. - kezemet a kilincsre tettem, Ő pedig apró, diadalittas mosollyal figyelte a menekülésem - Szia, Bill!
- Viszlát, Amber! - hallottam füstös hangját, még mielőtt az ajtó becsukódott
Szinte futólépésben indultam el a lift felé, még Tomot is majdnem fellöktem.
Beléptem az irodámba, becsaptam magam mögött az ajtót, majd neki dőltem, és a szívemhez kaptam, ami majd' kiesett a helyéről. Nem tudom, ez attól van, mert felizgat, amit csinál, vagy mert megfélemlít. Soha egy férfi sem volt rám ilyen hatással, és az a legrosszabb, hogy én sem tudom, ez jó vagy sem. Ez az egész szituáció megrémiszt. Eddig minden helyzetben feltaláltam magam, tudtam mikor, mit kell csinálnom, de ezúttal teljesen elvesztettem a fonalat. Ijesztő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése