Az elkövetkezendő napok ugyanúgy folytatódtak, mint az eddigiek. Bill továbbra is kősziklának mutatta magát, és próbált ott belém kötni, ahol csak tudott. Kezdem azt érezni, hogy egy macska-egér játékban ragadtam, és sajnos nem én vagyok az erősebb fél.
Időközben Georg és Gustav is a városba érkezett, ők is nagyon közvetlenek és barátságosak, akárcsak Tom.
Még egy hete sincs, hogy itt dolgozom, de már gyomorgörccsel kelek fel, órákat gondolkozom azon, Bill miért ilyen velem. Ha mindenkivel ekkor suttyó lenne, akkor talán nem is zavarna, de csak velem bánik úgy, mint egy felmosóronggyal. Ráadásul ma lesz az interjú is, és rettegek, hogy esetleg valamit elszúrtam, és ismét Bill flegma beszólásait kell hallgatnom.
JoJo szájába rágtam, hogy a magánélet és a nők tabu téma, most a zene a lényeg, remélem felfogta.
Reggel hamar beértem az irodába, szerencsére nem volt dugó, és eddig még Billel sem találkoztam. A fiúk heti beosztását nézegettem, mikor kopogtattak.
- Szabad!
- Üdv, kislány! - lépett be hatalmas mosollyal az arcán David
- Szia! Mi ez a nagy öröm? - kérdeztem gyanakvóan
- Remek hírem van! Az album közelgő megjelenése miatt, megkezdjük a promóciót, és olyan neves magazinok is érdeklődtek már korábban a fiúk után, mint az amerikai Vogue! Csodás lenne, ha a Tokio Hotel nem csak az európai médiába térne vissza, hanem az amerikaiba is betörnének végérvényesen. Lévén, hogy PR-menedzser vagy, ez a te feladatod lesz! Bízom benned, ezért már hoztam is neked elérhetőséget, a többi rád van bízva.
Vogue.. Mármint A VOGUE! ATYA-ÚR-ISTEN! Végre egy igazi kihívás, amire vágytam!
- Úristen! Ez most komoly? - bámultam szájtátva Davidre, aki csak bólogatva mosolygott - Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Ígérem nem fogok csalódást okozni!
- Én is így gondolom, ezért is bízom rád a dolgot. Tessék - nyújtott át néhány papírt - itt vannak a telefonszámok és az érintett személyek.
- Köszönöm!
- Jézusom, ne mond ki még egyszer, mert rosszul leszek. Jó munkát! - sétált az ajtó felé
- Kösz.. - szúrós tekintete megállított - Semmi. - nevettem el magam.
Ezek után még körülbelül egy órán keresztül a Föld felett repkedtem, miközben végig néztem a srácok menetrendjét, és megpróbáltam időpontot keresni. Az album megjelenése 2 hónap múlva lesz, a bejelenetés pedig 1 hónap múlva. A megfelelő érdeklődés miatt, az lenne a legjobb ha a bejelentés utáni napokban készülne el az interjú, így kb. 2 héttel a megjelenés előtt már a boltok polcaira kerülhetne.
Sajnos több időm nem maradt a gondolkodásra, és egyeztetni sem tudok, mert indulnunk kell a KIIS FM-hez, ami egyenlő azzal, hogy látnom kell Billt.
Lassan kisétáltam az irodámból, a lifthez léptem és megnyomtam a hívógombot. Nem kellett sokat várnom, az ajtók csigalassúsággal nyíltak szét, és egy, már jól ismert gesztenyebarna szempárral találtam szembe magam. Abban a pillanatba, hogy tekintetünk találkozott, Bill szemei megvillantak, és szúrósan belém fúrta őket. Haja ezúttal nem kesze-kuszán tornyosult a feje tetején, hanem elegánsan hátra fésülte, párducmintás vékony, hozzásimuló inge, nem volt teljesen begondolva, teret engedve a kíváncsi tekinteteknek, nyakát és ujjait is aranyékszerek díszítették, feszülős bőrnadrágját, egy - a combjára kötött- az ingéhez passzoló kendővel dobta fel. Műbőr magasított talpú cipőjének hála még magasabb, tekintélyparancsolóbb volt.
Mivel végeztem az analizálással, visszanéztem az arcára, és kérdő tekintetéből, halványan felhúzott szemöldökéből arra következtettem, hogy túl sokáig bámultam. Kihúztam magam, és magabiztosan beléptem mellé a liftbe, nem akartam, hogy gyengének, sebezhetőnek lásson.
- Szia, Bill. - fordítottam neki hátat, majd megnyomtam a parkoló gombot.
- Hello, Amber. - lépett hangyányit közelebb, ezáltal azonnal parfüm és cigifüst keveréke csapta meg az orrom.
Nagyot sóhajtottam friss levegő után kutatva, de az egész lift átvette Bill illatát. Hogy ez mennyire hatott rám? Hát.. eléggé, sőt, bódítóan, őrjítően, izgatóan. Kétségbeesetten a lift kijelzőjére néztem: 3. emelet. Jézusom! Hol van még a parkoló?
- Feszültnek látszol. - szólalt meg egyenesen a fülem mellől, forró lehelete égette a nyakam.
Legszívesebben két dolgot tettem volna: Menekülés. De ami abban a pillanatban győzedelmeskedni látszott felettem az a vágy. Gyorsan megráztam a fejem.
- Dehogyis, minden rendben van.
- Nem is lelki problémára gondoltam. - tűrt el egy hajtincset a fülem mögé
Már ettől az apró kis érintéstől is libabőrös lettem, és bennrekedt a levegő. Rákaptam a tekintetem, de ez hatalmas hiba volt. Szemei szinte feketék voltak, arcizmai megfeszültek, idegesen nyalta meg kiszáradt ajkait.
- Mi? - csak ennyit tudtam kinyögni, fogalmam sem volt, miről is beszél pontosan,. és abban sem voltam biztos, hogy nekem szükségem van erre a párbeszédre.
- A tested.. - kezét lassan emelte fel, ujjait arcélemre csúsztatta és óvatosan maga felé fordított - érintésért, az érintésemért kiált.
Ajkaink szinte súrolták egymást miközben beszélt, forró leheletét a számban éreztem, keze felfelé indult és hajamba túrt, másik pedig derekamnál fogva szorított magához.Tekintete teljesen elsötétedett, fejemet határozottan, ugyanakkor gyengéden döntötte előrébb. Éreztem, ahogy a világ megszűnik körülöttünk, hallottam a saját szívverésem gyorsulását, éreztem a vérem száguldását a nyaki ereimben, kiszáradt a szám, a benntartott levegőt kiengedve adtam meg magam az érzésnek, amit kiváltott belőlem. Alsó ajkával végig simított a számon, mire én önkénytelenül nyitottam szét azt. Abban a pillanatban azonnal realizálta, hogy ő győzött, az övé vagyok. Felsóhajtva szívta be az alsó ajkam, ami egy másodperc töredéke alatt változott csókká. Szenvedélyesen falta a számat, miközben erősen a lift falához szorított.
Talán a sors akart engem ezzel figyelmeztetni, de hirtelen megszólalt a lift jelzője, miszerint a parkoló szintre értünk. Azonnal kitisztult a fejem, kipattantak a szemei, amiket eddig lehunyva tartottam, kezeimet közénk rakva, durván löktem el magamtól. A félig kinyílott ajtón sietve rohantam az autóm irányába, úgy hogy közben véletlenül se nézzek rá. A diadalittas hangját azonban még hallottam a hátam mögött.
- Úgysem menekülhetsz előlem!
Én csak mit sem törődve tovább sétáltam a kocsimhoz, beültem, és elhajtottam.
Vezetés közben rájöttem: igaza van, nem tudok menekülni, vagy elbújni előle, hiszen egy csapatban dolgozunk. Ennek ellenére soha többet nem engedhetek meg magamnak ilyet, nem gyengülhetek el újra! A munkámba, a diplomámba kerülhet. Nem szabad elvesztenem az eszemet, csak mert szívesen megd*gatnám magam Bill Kaulitz-cal, mert igen, ez az igazság, szívesen összegyűrném vele a lepedőt, pedig én nem vagyok ilyen fajta lány, sőt.. Bill mégis olyan hatással van a testemre, ami totálisan leblokkolja az agyamat, és csak az ösztöneimre hallgatok, amik azt súgják, hogy Bill kell nekem. Hibáztam, de tanultam belőle: még erősebbnek kell lennem.
A történtekhez képest viszonylag nyugodtan szálltam ki a kocsiból a KIIS FM épülete előtt, majd rágyújtottam. Éreztem, hogy úrrá lesz rajtam a nyugalom, ahogy a nikotin szétáradt a testemben, jól esett.
Miközben elszívtam a cigit, odaértek a többiek is, Billt természetesen kerültem, nem néztem rá, még azt is megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy egyáltalán ott van. Bementünk a rádió épületébe, jött a szokásos, unalmas bemutatkozás, ezután a felvevő szobába sétáltunk, mindenki helyet foglalt, majd pár perccel később felvillant a kis zöld táblácska: "On Air."
- Üdvözlök mindenkit, ez itt a KIIS FM, a mikrofon mögött pedig JoJo Wright, és egy különleges vendégünk is van számotokra, a stúdiónkban itt van ugyanis a Tokio Hotel! Helló srácok!
- Sziasztok! - köszöntek kedvesen a fiúk
- Régen láthattunk benneteket, az utolsó albumotok 2009-ben jelent meg, az utolsó fellépésetek pedig 2011-ben volt. Miért tűntetek el, elfáradtatok?
- Így is mondhatjuk. - válaszolt Bill - De nem fizikailag, sokkal inkább lelkileg és mentálisan fáradtunk el. A hírnév nagyon megterhelő dolog.
- Besokalltatok?
- Igen, főleg miután betörtek a hamburgi lakásunkba. Belefáradtunk, hogy minden lépésünket figyelik, hogy követnek minket, hogy nincs életünk, egész egyszerűen elfogyott az ihlet.
- Ez az oka annak is, hogy te és Tom LA-be költöztetek?
- Pontosan.
- És ez mennyire volt rátok hatással?
- Szabadságot adott, és kreativitást.
- És ez a szabadság miben nyilvánul meg?
- Végre elmehetünk a boltba kenyeret venni egyedül. - nevetett Tom
- Igen, és elmehetünk bulizni, ha éppen úgy tartja kedvünk.
- Oh, szóval szerettek bulizni! - vigyorodott el JoJo
Nem b*szki, huszonévesen utálnak bulizni az emberek, inkább könyvtárba járnak..
- Persze! - vágta rá nevetve Bill
Te jó ég, az a mosoly!
- Visszatérve a költözés okára, említetted, hogy betörtek hozzátok. Ezek után nem csodálom, hogy akkoriban zárkózottak voltatok, de gondolom ez mára megváltozott.
- Teljesen. - felelték egyszerre az ikrek
- Remek, hogy itt LA-ben elrejtőzhetünk, szinte alig tudják rólunk, hogy kik vagyunk, vagy ha tudják, is senkit nem érdekel, hiszen ez teljesen normális itt. Végre szabadon beszélhetek egy-egy emberrel az utcán, vagy egy szórakozó helyen. Végre embernek érzem magam.
- Régebben sokszor írt arról az európai média, hogy nincs párkapcsolatotok, de úgy tudom, ez is változott, sőt Billen kívül mindegyikőtöknek van barátnője.
- Igen, így van. - válaszolta Tom
- Bill, te nem is szeretnél, vagy csak egyszerűen eddig nem úgy alakult?
Bill egy pillanatra jelentőségteljesen rám nézett, és abban a pillanatban rájöttem: végem.
JoJo, az Isten szerelmére! Csak egyetlen egy dologra kértelek, NE KÉRDEZZ A CSAJOKRÓL! Miért olyan nehéz ez?!
- Egyszerűen nem úgy alakult, de jól érzem magam egyedül, most van időm felfedezni, hogy ki is vagyok én valójában, hiszen ameddig saját magát nem ismeri az ember, addig hogy kezdhetne kapcsolatba?
- Jogos.
Nem bírtam tovább maradni, teljesen kiakadtam. Utálom az ilyen helyzeteket, mikor én szívok más hülyesége miatt. Dühösen viharoztam ki helységből, majd az épületből.
Körülbelül egy órával később már az irodámban ültem, és sikerült időpontot találnom a Vogue interjúra, amit még persze egyeztetnem kell a srácokkal, és a szerkesztőséggel is.
Elfáradtam, bár nem tudom mitől, hiszen alig dolgoztam ma. Azt hiszem túl sokat gondolkodtam Billen, a liftben történteken, a tiltott kérdésen. Úgy láttam jónak, ha inkább haza megyek, úgysem jön már vissza senki a rádiótól. A lifthez sétáltam, és megnyomtam a hívó gombot. Beszálltam, majd megnyomtam a parkoló gombot, az ajtó csukódni kezdett, ám az utolsó pillanatban egy kéz megállította.
- Beszélnünk kell! - köpte Bill szigorúan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése